VADRIASZTÓ
Vadriasztó autóra, a vadgázolás megelőzésére: Az autós vadriasztó célja, hogy megelőzze az állatokkal, vadakkal történő ütközést, megelőzze a kárt és sérülést, melyet okozhat egy ilyen találkozás az állatvilág és a gépkocsi között. A vadsíp ára minden bizonnyal töredéke annak a kárnak, amit egy karosszéria elem törése, pl, egy ködlámpa vagy hűtőrács cseréje jelenthet, és ez még csak a legkedvezőbb forgatókönyv egy ütközés során, hiszen akár milliós kár is keletkezhet, vagy személyi sérülés is történhet. Kínálatunkban a parkoló gépkocsik esetében a nyest ellen való védekezés is kiemelt helyet foglal el, egérriasztó készülékünk hatásosan működik nyestek, patkányok, egyéb kártevők ellen is, akár a gépkocsiba telepített nyestriasztóval együttműködve, megelőzve a szigetelés szétrágását, gyújtás és egyéb kábelek elrágását is.
Népszerű vadgázolás elleni rendszer, ultramodern formavilágú és tervezésű vadriasztó síp, amely segít megelőzni az akár milliós kárt azzal, hogy távol tartja a vadakat és valamennyi állatot járművünktől utazásaink során. Áramforrást nem igényel, egyszerűen felszerelhető!
Győrfi Pál ajánlásával.
A Siren7 szuper erős mágneses kialakítású változata a Siren7 MAX. Egyszerűen az autóra tehető és levehető, maximális vadgázolás elleni védelem.
A Save A.D. ultrahangos vadriasztó 1, 2 vagy 3 darabos csomagja, mellyel kedvezményes áron szerelhetsz fel akár több autót is vadgázolás elleni védelemmel! Ha többet veszel, olcsóbb!
Nagy teljesítményű rágcsálóriasztó, nyestriasztó körkörös, 360 fokos ultrahangos piezoelektromos hangszóróval. Ha nem akarsz kártevőket látni garázsodban, ingatlanodban. Zárt vagy fedett terekhez és nyitott elhelyezéshez is alkalmas. Német gyártmány!
Nyestriasztó, kisállat riasztó ultrahangos készülék, elemes kivitelben, így beszerelése jóval egyszerűbb, mint bekötést igénylő társaié. 12 hónap működés 2db ceruza elemmel! Házhoz, garázshoz is használható.
Infravörös technikával felvértezett szabadalommal védett vadriasztó, mely a az erdő felé sugárzott, sebességfüggőn modulált IR sugárzással tartja távolt a vadakat az úttól. A szett része a GPS antenna, mely a sebességünkhöz igazítja a készülék teljesítményét. Az eszköz tökéletesen időjárásálló, a termék saját rendszámtábla tartó keretébe integrált.